Bemidbár 6. fejezet
1. Mirjám – és Áháron vele volt – Mose ellen beszélt, a kusita nő miatt, akit feleségül vett, hiszen kusita nőt vett el. 2. Azt mondták: „Talán csak Mosén keresztül beszélt az Örökkévaló?! Talán nem beszélt rajtunk keresztül is?” Az Örökkévaló hallotta ezt. 3. Mose, a férfi, nagyon szerény volt, mindenki másnál szerényebb a világon. 4. Az Örökkévaló hirtelen így szólt Moséhez, Áháronhoz és Mirjámhoz: „Gyertek ki mindhárman a Találkozás Sátrához.” Mindhárman kimentek. 5. Az Örökkévaló egy felhőoszlopban szállt alá, megállt a sátor bejáratánál, és szólt: „Áháron, Mirjám!” Kiléptek mindketten. 6. Így szólt:
„Halljátok szavamat:
Ha lesz köztetek próféta,
én, az Örökkévaló,
látomásban jelenek meg előtte,
és álomban beszélek vele.
7. Nem ilyen a szolgám, Mose,
ő egész házamból a legmegbízhatóbb.
8. Szájról szájra, látomásban,
és nem példázatokban beszélek vele.
Az Örökkévaló alakját láthatja.
Miért nem féltetek
szolgám, Mose ellen beszélni?!”
9. Az Örökkévaló haragja fellobbant ellenük, és távozott. 10. A felhő visszavonult a sátor felől, és Mirjám bőre hófehér lett. Áhárom Mirjámhoz fordult, és látta, hogy bőre kifehéredett. 11. Áháron így szólt Moséhez: „Uram, kérlek, ne ródd fel nekünk ostobaságunkban elkövetett bűnünket. 12. Kérlek, ne legyen olyan, mint egy halott, amely úgy jön ki anyja méhéből, hogy teste húsának fele már megrohadt.” 13. Mose így kiáltott az Örökkévalóhoz: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt! Kérlek!” 14. Így szólt az Örökkévaló Moséhez: „Ha az apja köpött volna az arcába, akkor vajon nem szégyenkezne egy hétig? Zárják ki hét napra a táborból és csak utána fogadják vissza.” 15. Kizárták Mirjámot a táborból, és a nép nem ment tovább, amíg vissza nem fogadták Mirjámot.
Mose testvéreinek bűne kitűnően összefoglalja azt, hogy a Tóra az emberi lét legfontosabb jellemzőiről szóló üzenete örökérvényű. Áháron és Mirjám bűnei, az irigység a tehetségesebbel szemben, a másik gyenge pontjának keresése, konfliktus esetén a rasszista érvelés és a rágalmazás ismertek és jellemzőek napjainkban is.
A Tóra meglehetősen illúziótlannak tűnik az emberi létezés alapvető tényeivel kapcsolatban és azt sugallja, amit a 21. században is gyakran tapasztalhatunk:
a rágalmazás az egyik leghatékonyabb eszköz valaki tönkretételéhez, az emberek többnyire nem tanulnak mások kárán (talán a sajátjukon sem), mindig lesznek, akiket pozíciójuk megvéd a felelősségre vonástól, és nincsenek konfliktusoktól mentes, ideális emberi viszonyok.
1. Mirjám – és Áháron vele volt – Mose ellen beszélt – A „beszélt” ige egyes számban és nőnemben van, ami a klasszikus és modern értelmezők jelentős része szerint azt jelenti, hogy Mirjám kezdte a beszélgetést, és Áháron eleinte csak csendben hallgatta.
a kusita nő – Kus országát többnyire Etiópiával szokták azonosítani, és lakói Noách Chám nevű fiának leszármazottai (Lásd: Beresit 10:6-7). A kusita nő tehát valószínűleg a negrid nagyrosszhoz tartozó személyt jelöl. Nem világos, hogy Mose feleségét, Ciporát nevezi a szöveg így, aki nem Kus, hanem Midján népéből származott, vagy Mose második feleségére utal, akiről eddig nem hallottunk. E bizonytalanság következtében egyáltalán nem világos, mi kifogásolni valót találtak Mose párválasztásában testvérei. Elképzelhető, hogy az ellen volt kifogásuk, hogy más etnikumból származó nőt választott, de az is elképzelhető, hogy a második feleséggel való házasságot nem tartották prófétához méltónak. A rabbinikus magyarázatok egy része szerint a panasz annyiban jogos volt, hogy Mose a Szináj hegy kinyilatkoztatás után elkülönülten élt feleségétől, nehogy tisztátalanná váljon, és emiatt ne léphessen bármikor Isten elé. Ha tehát testvérei e viselkedését kritizálták, akkor valójában Cipora házastársi jogait védték, és csak abban hibáztak, ami panaszuk következő része.
2. Talán csak Mosén keresztül beszélt az Örökkévaló?! – A testvérek második panasza Mose prófétai autoritása ellen irányul. E történet közvetlen előzménye (11:23-30) a prófétai hatalom kiterjesztése volt Mosén kívül másokra is, amit Mose úgy fogadott, hogy azt kívánta, bár mindenki próféta lenne az Örökkévaló népéből (11:29). A Mose elleni vád, hogy ki akarja sajátítani a prófétai hatalmat, különösen igazságtalan az előzmények fényében. Ez tűnik az első esetnek, amikor a Tóra más történeteiből jól ismert testvérek közötti rivalizálás Mose családjában is megjelenik.
3. Mose, a férfi – E kifejezés szinte kizárólag Mosera használt cím.
nagyon szerény volt – Vagy: „nagyon alázatos volt”. Valószínűleg arra utal, hogy Mose elengedte a füle mellett a rágalmakat, és ezért kellett az Örökkévalónak beavatkoznia. Vagy arra is utalhat, hogy Mose azért maradt alázatos, mert ő jutott a legmagasabb szintre a prófétai ismeretekben, és így világosan értette, hogy a legnagyobb prófétai hatalom is összemérhetetlenül kisebb Isten hatalmánál, és így minden próféta folyamatosan Istentől függ (11:14).
4. Az Örökkévaló hirtelen így szólt Mosehez, Áháronhoz és Mirjámhoz – A két idősebb testvér a prófécia miatt panaszkodott, és az isteni irónia abban nyilvánul meg, hogy megmutatja nekik, hogy nem feltétlenül jutalom az isteni szó befogadójává válni. Talán azért „hirtelen”, a rágalom elhangzása után azonnal szólal meg Isten, nehogy úgy tűnjék mintha Mose panaszkodott volna testvéreire.
Gyertek ki mindhárman – A 12. századi kommentátor, Bechor Sor magyarázata szerint Mosének azért kell velük mennie, mert olyanok, mintha a perben álló feleket idézné a bíróság maga elé, és csak minden fél jelenlétében lehet a tárgyalást megtartani.
5. Az Örökkévaló egy felhőoszlopban szállt alá – Az egész jelenet, és az isteni szózat tartalma rendkívül antropomorf képet fest Istenről, ami a filozófiai hajlamú kommentátorok számára komoly nehézséget jelentett.
és szólt: „Áháron, Mirjám!” – Újabb irónia: Isten egyenesen megszólítja Áháront és Mirjámot, de csak azért, hogy közölje velük: kizárólag Mosével beszél „közvetlenül”.
Kiléptek mindketten – Vagy: „Előre léptek”. Lehet, hogy a Találkozás Sátrából kellett kilépniük, a hagyományos magyarázatok egy része szerint azért, hogy Mirjám ezt követő büntetése, a bőrbetegség, ne tegye tisztátalanná a szent teret. Mások szerint azért volt szükséges eltávolítani őket, hogy Mose ne hallja, amint Isten őt dicséri testvérei előtt.
6. A fordítás, többek között Jacob Milgrom és Robert Alter olvasatát követve, versként értelmezi az isteni szózatot.
Halljátok szavamat – A bibliai versek gyakori nyitó formulája (lásd pl: Beresit 4:23).
Ha lesz köztetek próféta, én, az Örökkévaló – A héber szöveg enigmatikus, jelentése bizonytalan, a szöveg szó szerint így szól: „Ha ott lesz prófétátok az Örökkévaló.” Értelmezhető így is: „Ha lesz köztetek az Örökkévalónak prófétája…”
7. ő egész házamból a legmegbízhatóbb – Mosét egy mindenben megbízható, hűséges szolgához hasonlítja, akire ura egész házát – azaz minden birtokát – rábízhatja. A hasonlat jelentése lehet az, hogy Isten nyugodtan Mosére bízza egész népét, hiszen olyan magas szintű a prófétai képessége.
8. Szájról szájra, látomásban, és nem példázatokban beszélek vele. Az Örökkévaló alakját láthatja. – Metaforaként értelmezve: Isten Mosével félreérthetetlenül tiszta prófétai üzeneteken keresztül kommunikál, Mose olyan világosan látja az üzenetet, mintha éber állapotban egy képet nézne.
10. Mirjám bőre hófehér lett – A Vájikrá könyvéből ismert rejtélyes bőrbetegség, a „cáráát” egy fajtája sújtja. E betegség a rabbinikus hagyomány szerint a pletykálkodásért vagy a rágalmazásért járó isteni büntetés volt. Lehet, hogy Mirjám testét fehér pikkelyes kiütések lepték el, de az is lehet, hogy hirtelen pigmenthiányos lett, a vitiligo nevű bőrbetegség tüneteihez hasonlóan. Ez utóbbi esetben a büntetés ismét az isteni iróniát mutatja, hiszen Mirjám testvére fekete feleségét kritizálta.
11-12. Áháron könyörgésében háromszor ismeri el, hogy ő is részese Mirjám vétkének, és uramnak szólítja Mosét, ugyanúgy, mint az aranyborjú vétke után. Richard E. Friedman modern kommentárja szerint Áron talán azért kerüli el mindkét említett esetben a direkt büntetést, mert főpapi funkciója megvédi. Ugyanakkor köteles bűnét elismerni és bocsánatot kérni érte, és – összhangban főpapi funkciójával, akinek a nép egészéért kell engesztelést szereznie – rögtön Mirjámért könyörög. A halva született csecsemő durva hasonlatot használó könyörgése talán azzal akart Mosére hatást gyakorolni, hogy eszébe juttatja: mindhárman ugyanabból a méhből származnak. Világos az irónia is: megkérdőjelezte Mose próféciáját, és most „uramnak” kell szólítania, és el kell ismernie, hogy csak ő segíthet.
13. Mose imájanak héber szövege lefordíthatatlanul tömör: mindössze öt szóból és egyben öt szótagból áll. A rabbinikus magyarázat ironikusan azzal indokolja az ima szűkszavúságát, hogy Mose meg akarta akadályozni, hogy a nép elkezdjen vádaskodni, hogy hosszú imával rabolja az időt, miközben testvére szenved. E magyarázat szerint Mosének semmi illúziója nem volt azzal kapcsolatban, hogy vajon tanul-e a nép valamit abból, hogy Isten épp a rágalmazásért büntette meg Mirjámot. Jacob Milgrom szerint lehetséges, hogy Mose csak a gyógyításhoz legszükségesebb szavakat akarta használni, mert ki akarta mutatni, hogy ő maga is súlyosnak tartja Mirjám bűnét.
14. Ha az apja köpött volna az arcába – Az arcon köpés a megfeddés és a megszégyenítés akkoriban ismert formája volt (lásd pl. Dvárim 25:9), amely ideiglenes kiközösítéssel is járhatott.
15. amíg vissza nem fogadták Mirjámot – Robert Alter hívja fel a figyelmet rá, hogy ugyanez a visszafogadást, vagy visszatérést jelentő héber kifejezés szerepelt akkor is a szövegben, amikor Mose tért vissza a táborba miután örömmel fogadta, hogy Isten kiterjesztette másokra is a prófécia képességét (11:30). Ismét ironikus a Tóra szóhasználata, hiszen Mirjámnak épp azért kellett megbűnhődnie, mert Mosét a prófécia kisajátításával vádolta.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Ha unod a mannát: hogyan legyünk boldogtalanok?
Eredeti kommentár: Adam Frankenberg
Amikor a Kobrini Móse rabbi, a nagy hászid rebbe meghalt, egy másik hászid tanító, a Kocker rebbe megkérdezte az egyik tanítványát, hogy mi volt a rebbének életében a legfontosabb. Az, amit éppen csinált - hangzott a válasz. A zsidók az elhúzódó vándorlás során egyre kevésbé tudták, mi dolguk van a sivatagban, milyen feladatra választotta őket Isten.
A mostani hetiszakasz egymást követi két erről tanúskodó jelenet. Először arról panaszkodnak, hogy Egyiptomban jobb volt a koszt és választékosabb a menü. „Emlékezzünk a halra, melyet Egyiptomban ettünk ingyen, az uborkára, a dinnyére, a póréhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára; most pedig lelkünk kiszárad, nincs semmi, egyedül a mannára van szemünk irányítva." (Bemidbár 11:5-6). A nép nem éhezik, egyszerűen csak unják a mannát és nagyobb választékot szeretnének látni Isten éttermében. Tudatosabb, igényesebb fogyasztók lettek, szívesen visszamennének Egyiptomba, ahol magasabb szinten állt a gasztronómiai kultúra. Inkább gourmandok lennének, mint „papok királysága” és „szent nép” (Mózes II. könyve, 19. fejezet, 6. vers). Az élet célja szerintük a minőségi fogyasztás.
A következő képben a nép vezetőit, Mirjámot és Áront látjuk Mózesre panaszkodni, aki egyfelől kusita, idegen nőt vett el, másfelől amúgy sem jobb és fontosabb vezető náluk, hiszen általuk is beszél Isten a néphez! Isten persze ezt követően igazságot tesz és megerősíti Mózest vezető pozíciójában.
A nép szolgálat helyett fogyasztási cikkeket, a vezetők szolgálat helyett hatalmat akarnak: saját kényelmüket egyfelől, saját fontosságukat másfelől. Fúrnak, panaszkodnak, bűnbakot keresnek és úgy gondolják, jobbat érdemelnének Istentől. Azért váltak iriggyé és rágalmazóvá, mert elvesztették a saját életük célját.
Adam Frankenberg brit reformrabbi von párhuzamot a két jelenet között:
az önigazoló nyafogás és bűnbakkeresés egyként csak konzerválja a boldogtalanságot, a nyafogókét és a környezetükét egyaránt, a mannára panaszkodók és a Mózest befeketítők egyaránt rosszul járnak végül.
„Lehetetlen teljesen elmerülni abban, amit csinálsz, ha folyton arra figyelsz, mit kéne másoknak csinálniuk. Ezek az összehasonlítások megakadályoznak minket abban, hogy azzá legyünk, amivé különben lehetnénk.”
Frankenberg zárásul Martin Buber Hászid történeteiből idézi a Kocker rebbe és a tanítvány beszélgetését: találd meg Istent a feladatodban. Ez az irigység, sértődés, nyafogás és rágalmazás (ki kit szeret, ki kihez ment hozzá, az egyiptomiak bezzeg jobbakat ehetnek stb) leghatásosabb ellenszere.
A szerzőről:
Adam Frankenberget 2015-ben avatták rabbivá a brit reform-rabbiképző intézetben, a Leo Baeck Collegeban, a Brexit-vitában egyértelműen és nyilvánosan az Egyesült Királyság EU-tagsága mellett foglalt állást.
A kommentár forrása: https://lbc.ac.uk/d-var-torah/parashat-behaalotecha-4/
kommentárok
Kardi Judit,
ügyvéd, a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke
A Tóra érvénye, tanulsága időtlen, koronként, konkrét szituációnként változó helyzetekben is felismerhető.
A vezetői hierarchia máig érvényes működési törvényei a Tórában itt is megfogalmazódnak. (11:24-29.) Az Örökkévaló Mózes szelleméből (terhéből) levett és hetven „vénre” áttett, akik korlátozottan prófétálnak – viselték a „szellemet”. Lehet-e különböző módon (ma: technikával) hitelesen viselni az áttett „szellemet”? E kérdést veti fel Eldád és Médád prófétálása. Mózes válasza az én értelmezésemben: igen, de csak addig, ameddig igaz a prófétálás – az isteni célt (a világi hierarchiában: a szervezeti célt) szolgálja.
A hetiszakaszunk legismertebb eseménye a 12. fejezetben olvasható. Az egyik üzenet világos: a lélek romlottságának (betegségének) következménye a test megbetegedése. A másik felvetett probléma:
hol húzódik a határ a jogos kritika és a rágalmazás, rossz hír keltése, láson hárá (mai kifejezéssel: karaktergyilkosság) között. Helyes taktikával meg lehet-e akadályozni a közösség szétesését?
Mint általában, a közösségi feszültségek ez esetben is beszűrődnek az intim szférába, feszegetik a szoros családi szövetség kereteit is. Jogos-e a testvérek kritikája testvérük párválasztását illetően? Hiába egészen más a nép problémája, válságos helyzetben gyengíti a negatív, irreleváns kritika az első vezető tekintélyét, a válság megoldására ezzel hamis lehetőséget kínál. Még nagyobb bűn Mózesnek, mint a legnagyobb próféta tekintélyének gyengítése azzal, hogy kétségbe vonhatónak tartják a testvérek az elsőségét a próféták között és az egész nép élén. Ezzel veszélyeztetik a válságból kivezető út megtalálását és az egész küldetés sikerét. Az Örökkévaló ezt nem engedheti meg. Egyértelműen kifejti, hogy az isteni terv végrehajtására Mózes a kijelölt személy. Mózes az egyetlen próféta, akivel az Örökkévaló „szemtől szembe” beszél (12:8). A Mózes elleni lázadás egyben az isteni akarat kétségbevonása is. Az Örökkévaló azzal is példát ad (a jövőbeli igazságszolgáltatásnak is), hogy a tettek súlyát mérlegeli. Miriam bűne nagyobb, mert szószóló volt. Irigysége, sértettsége eredményezte a testi poklosságát. Lehetőséget kapott az Örökkévalótól a testi, lelki gyógyulásra azzal, hogy hét napra elkülönítették. A hét nap elteltét követően a Miriam egészségesen visszatért, és a közösség működésében is helyreállt a rend.
A nehéz és fájó ügyek megoldásához sajnos nem áll rendelkezésünkre mindig isteni akarat és tudás. Kellő hittel, alázattal, tisztességgel, tisztánlátással, erővel, akarattal és elszántsággal kell ezért rendelkeznie annak, aki a válságokból meg kívánja találni a kivezető utat. Ha, csak egy feltétel is hiányzik….
Zima András,
történész, az OR-ZSE docense és a Lauder Iskola tanára
A hetiszakasz magyarázatainak olvasása során leginkább az a rész fogott meg, amikor az értelmezők Mirjám és Áron Mózessel szembeni állásfoglalását magyarázzák. Arra keresik a választ, hogy ki lehet a kusita nő, és mi lehetett a kifogása Mirjámnak és Áronnak Mózes párválasztásával kapcsolatban. Szerintük esetleg az lehetett a probléma, hogy a nő egy másik etnikai csoport tagja, aki ráadásul talán még fekete is volt.
A kilencvenes években, egyetemista koromban, évfolyamtársaimmal több szociológiai kutatásban segédkeztük. Az egyik ilyen kutatás témája az egyetemisták előítéletessége, antiszemitizmusa volt. A felmérés narratívájában az, ha valaki nem akarja zsidóhoz adni a lányát vagy a fiát, az antiszemitizmus egyik megjelenési formájának tekinthető. Szerintem érdekes kérdés, hogy ha valaki nem akarja, hogy a gyereke, vagy bármely közeli családtagja egy másik vallási, kulturális, etnikai háttérrel rendelkező párt válasszon magának, már egyből rasszista-e? Emögött törzsi gondolkodás áll-e, mely a törzs etnikai homogenitását félti a vegyesházasságtól, és a közös utód „faji” megfelelőségéért aggódik? Ezzel szemben előfordulhat-e, hogy csak az együttélés során az eltérő háttérből fakadó konfliktusoktól akarja csak megkímélni az így nyilatkozó a rokonát? Ha belegondolunk abba, hogy két eltérő kulturális háttérrel rendelkező ember köti össze az életét, és mindkettő számára fontosak az otthonról hozott szokások, hagyományok, életstratégiák, akkor létrejöhetnek akár visszatérő konfliktusok. Ilyenkor gyakran az egyik félnek meg kell hátrálnia, és az hosszú távon a meghátráló fél kulturális önfeladásához vezethet. Az is igaz, hogy későmodern, vagy posztmodern európai (nyugati) világunkban általában egyre kevésbé tartjuk fontosnak a megelőző generációk által hordozott életstratégiákat, így már nem jelent számunkra gondot egy máshonnan jövő, de hasonló gondolkodású emberrel való együttélés. Ebből az utóbbi felfogásból kiindulva könnyűnek tűnik kirekesztőnek, esetleg rasszistának bélyegezni azt, aki az otthonról hozott, szüleitől kapott életstratégiák továbbörökítését várja el utódaitól. Természetesen általában arra képtelenek vagyunk, akármelyik álláspontot valljuk is, hogy elfogadjunk egyenrangúnak egy a miénkkel párhuzamosan létező életvilágot.
Ennek a hetiszakasznak az értelmezése is sok párhuzamos igazság megismerésre ad lehetőséget.
